arany lányom

„Úton lenni a boldogság, megérkezni a halál." (Rózsa Mihály, a Magyar Radikális Párt jelöltjének televíziós beszédéből)

1988 elejétől a magyar társadalom döntő többsége változásokat követelt. Májusban Kádár János leváltása a Kádár-korszak végét jelentette. A negyven évig tartó kommunista szellemi hibernáltság után a politika ismét versenyszerűvé vált. Megjelentek a háttérbe szorult konzervatív, kereszténydemokrata, agrár és populista pártok, eszmék. Az első szabad országgyűlési választásokat 1990. március 25-én és április 8-án tartották. Elemzés az 1990-es kampányról. 

A rendszerváltás és a pártok

1989 márciusában ifjúsági politikai szervezetként megalakult a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz), szeptemberben a Magyar Demokrata Fórum (MDF) pártként működő társadalmi szervezetté alakul. Októberben a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megtartja utolsó kongresszusát, ahol feloszlatta önmagát, és új pártot alapított Magyar Szocialista Párt (MSZP) néven. Novemberben felújította tevékenységét a Független Kisgazdapárt (FKgP), a Szabad Kezdeményezések Hálózata utódául létrejött a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ). Őket követte a Magyar Szociáldemokrata Párt (MSZDP), a Magyar Néppárt (Nemzeti Parasztpárt), és némi késéssel újjáalakult a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) is. 1989. október 23-án az ideiglenes államfő, Szűrös Mátyás kikiáltja a harmadik Magyar Köztársaságot, majd december 22-én kitűzi az országgyűlési választások időpontjait.

Az 1990-es parlamenti választások eredménye

A hirtelen jött szabadságban több mint száz párt alakult, de mindösszesen tizenkettő tudott országos szervezetté válni. Az első fordulóban a szavazásra jogosultak 65 százaléka adta le voksát, ami szoros eredményt hozott, a második fordulóban 46 százalékos a részvétel. 

A pártlistákra leadott szavazatok alapján hat párt került be a parlamentbe.[1] Az MDF elsöprő győzelmet aratott. A baloldali pártok súlyos vereséget szenvedtek, de az MSZP még így is több mandátumhoz jutott, mint a fiatal demokraták. 1990 májusában mutatkozott be Antall József kormánya, amely az MDF–FKgP–KDNP jobbközép kormánykoalíciója alapján jött létre. 

A választási kampány 

Az MDF fölényes győzelmét annak köszönhette, hogy harmadikutas politikájukban és programjukban „nyugodt erőt”[2] és fokozatos, az államszocializmusból a demokráciába történő átalakulást ígért. Antall József kampányában nagy szerepet kaptak az olyan értékek mint a jogállamiság, vagy a szociális piacgazdaság. (Góralczky, 2002.)

A nyugodtság, a mérsékelt ütemű változás sokkal vonzóbbnak bizonyult a választóknak, mint a radikálisok által ígért alternatíva: a Fidesz az SZDSZ-szel együtt radikális rendszerváltás híveként jelent meg, az SZDSZ a kommunizmusellenességével, és a régi rendszer erős kritikájával hatott az állampolgárokra, ami a második helyre volt elég.

Kéri László úgy véli, az első választásoknak nem egy, hanem több győztese is volt, hiszen az SZDSZ-nek sikerült közel egymillió szavazatot összegyűjteni. „Ismerve és átélve az utolsó félév SZDSZ-kampányát, több mint meglepőnek tartható az, hogy egy radikális-liberális-polgárinak tetsző alternatívákkal ekkora társadalmi bázisa lenne Magyarországon. […] Azt is pozitívumok közé tartom könyvelendőnek, hogy az országban majdnem félmillió szavazója akadt a Fidesznek, mert […] akciózása és a politikai botránykeltésre beállítódott csoportosulás, mint amilyennek a Fidesz tavaly még nem látszott, képes lesz 1990 tavaszára párttá válni.” (Kéri, 1990.)

Markó Róbert a Fidesz kommunikációs stratégiájáról készített tanulmányában az állítja, hogy a Fidesz kezdeti radikalizmusa tudatos volt, ezzel is felhívva a figyelmet a pártra.[3] A választásokig némileg változtattak imázsukon. A Fidesz egy hármas tagolású radikális, liberális, alternatív képet jelenített meg önmagáról. A radikalizmust az antikommunizmus, a liberalizmust a magabiztosság, míg az alternatív jelleget a sokszínűség és a nyitottság jelentette. (Markó, 2002.)

„1990-ben a választási kampány legfontosabb feladata az volt, hogy felkészítse az országot a totális ideológiai és interpretációs váltásra. […] Magyarán választók milliói kaptak lehetőséget arra, hogy a kampányhetek, hónapok során elvessék és elfelejtsék mindazo­kat a meghatározásokat, amelyekkel korábban évtizedeken keresztül értelmezték saját lét­helyzetüket. Ám ennél több is történt, hiszen az intenzív kampányidőszak során ezerszer meg ezerszer hallhatták azokat az új fogalmakat és meghatározásokat, amelyeknek jegyé­ben el kellett gondolniuk közeljövőjüket. Ebben az értelemben az 1990-es kampány alapjá­ban véve az egész társadalom szellemi-politikai-kulturális átkódolásának feladatát volt hi­vatott teljesíteni.” (Kéri, 1990.)

Az 1990-es évek elején nem csupán a választási kampány, de a politika mindennapjai is kevésbé voltak konszolidáltak, mint manapság. Az első választásoknál hiányzott a követendő példa, hogy mit kellene tenni, mondani, miként lehetne megnyerni a választókat. Az MDF a „nyugodt erőt” és a biztonságot, mint értékeket emelte ki. A választási kampányban a Kisgazdapárt blöffökkel és hangzatos retorikával jelent meg.[4] Az FKgP elsősorban az érzelmekre próbált hatni, és „erőteljesen élt a demagóg eszközökkel.” (Kéri, 1990.) Az FKgP és a KDNP az idősebb, és főleg a vidéki lakosságot próbálta megnyerni, ami a jelszavaikban is tükröződött, míg a Fidesz gyakran használta a tegezést, ezzel is kihangsúlyozva a fiatalosságot.

Plakátok

A rendszerváltás utáni első választás legmeghatározóbb üzenethordozója a plakát, ám kevés volt az igazán hatékony, frappáns képi megszólítás. Csak néhány témával, ezek közül is a rendszerváltással foglalkoztak a legtöbben, sablonos képeket és mindennapi szövegeket használtak. (Kapitány – Kapitány, 1991.) 

A figyelemfelkeltés örök és biztos kellékei közül a gyerek és a nő azonban már a 90-es kampányban is szerephez jutott. Ezek a motívumok a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ plakátján is helyet kapnak, de mindezek ellenére bátran ki lehet jelenteni, az összes képi megjelenés közül a Fidesz „csókos” plakátja és az MDF szláv mondata, a „Tovarasi konyec” (ruszkik haza) gyűrött tarkójú katonája a legemlékezetesebb: már-már a rendszerváltás szimbólumává vált. 

A Fidesz „csókos” plakátján felül Honecker és Brezsnyev csókja, alatta ugyanolyan pózban egy fiatal pár. A két kép közt az udvarias felhívás: „Tessék választani!” A plakát egyszerre több jelentést is hordoz magában. Honecker és Brezsnyev által képviselt múlttal és hatalommal szemben a fiatal pár a jövőt, az erkölcsi tisztaságot hivatott szimbolizálni. A fotók távolsága is kommunikációs értékkel bír. Míg a felső kép közeli, addig az alsó tisztességes távolságból van fotózva. (Markó, 2002.) A Fidesz többi plakátjairól is a fiatalosság, a dinamizmust hangsúlyozza. Hasonló mondható el az SZDSZ „Tudjuk, Merjük, Tesszük” feliratú plakátjáról is.[5] A párt három mosolygós vezetője (Pető Iván, Rajk László és Magyar Bálint) leginkább a céltudatosságra, a magabiztosságra, és a jövőbeni sikeres vezetés vizionálására utal.

Az MDF „Tavaszi nagytakarítás” plakátja is meglehetősen radikálisra sikeredett, amely nemcsak az elmúlt negyven évvel való gyökeres szakítás, hanem a gazdasági és politikai elit teljes cseréjét ígérte. A lendület azonban elmaradt a KDNP plakátjairól: kereszttel és az Európába vezető Erzsébet híddal bátorították választásra az állampolgárokat. Az MSZP egyik plakátján két autót használt, valamint a „Bal oldal nélkül nem megy!” jelmondatot. Egy másik érdekes plakáton többek között Nyers Rezső, Horn Gyula, Németh Miklós, Szűrös Mátyás és Pozsgay Imre áll, előttük gyerekekkel azt hirdetve: „Rajtunk múlik!” 

Kampány a televízióban

A plakátok mellett a korteskedés másik színpada a televízió. „A modern tömegkommunikációt alapjában véve a televízió uralja, ezért a mindenkori kam­pányoknak igencsak kitüntetett kérdése az, hogy a kampányidőszakban a televízió milyen eszközöket használ, a pártok milyen módon férhetnek hozzá a tévé teremtette nyilvánosság­hoz, amelynek hatékonysága semmilyen más eszközzel nem mérhető jelentőségű.” (Kéri, 1990.)

Az első kampányban három televíziós megjelenésre volt lehetőség: a reklámkisfilm, a kisfilm és a vitaműsor. 1990-ben a kisfilmek jelentették a televíziós megjelenés csúcsát, ám az új helyzethez semmilyen útmutatás nem szolgált, sem a pártoknak, sem a kampányfilm készítőinek, sem a televíziósoknak.  Ezért a választásokon induló mind az 58 párt 5-5 percben megkapta a tv-s szereplés lehetőségét, hogy így mutassák be programjukat.  Az országos listát állító pártok a kampánycsend előtti napon 10-10 percben ismertették elképzeléseiket. Az ötperces megszólalásoknál előfordult, hogy a pártok nem tudták az időt kitölteni. A kampányfilmekben érdekes állításokkal, hangzatos kijelentésekkel próbálták a pártok elnyerni a választók kegyeit.[6]

Az egyórás televíziós vitázáson viszont a 12 párt már érdemben tudott beszélni egymással. Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor az ötperces tévés spotok vizsgálatánál felállított egy rangsort, miszerint a pártok a magyar, a magyarság, a nemzet, a szabadság, Európa és a demokrácia, mint értékeket említették a legtöbbször. (Kapitány – Kapitány, 1990.) Az első politikai kampányfilmek szereplőinek tapasztalatlanságát a következő frappáns és szemléletes leírás is jól szemlélteti: „A fekete nadrágok és szürke cipők közül kivillanó fehér frottírokon és szőrös bokákon, a fideszes frizurákon, a félkilós SZTK-szemüvegek […] Rengeteg baki maradt a filmekben, kapkodott a tévéstáb, hisz már a stúdió küszöbén topogott a következő párt.” (Nagy, 2006/a.)

A hónapokon át tartó viaskodásból végül az MDF került ki győztesen. „A harmadik köztársaság első kormánya gyászos örökséget vett át, s népszerűtlen intézkedések sorát kellett meghoznia. Mindez nagyon sok társadalmi és politikai feszültséggel járt. Ennek ellenére remélni lehet, hogy az új és demokratikus Magyarország felemelkedésének korszaka vette kezdetét.” (Salamon, 2003: 284.)